5 okosotthon rutin az árnyékolók automatizálására

Aki még nem ismeri az okosotthonok világát, felteheti a kérdést, hogy megéri-e az okos árnyékolók felszerelése otthonunkban csak azért, hogy reggel és este pár percet megspóroljunk a redőnyök kézi felhúzásával.. 

Ha már beleláttunk az okosotthonok működésébe, akkor tudjuk, hogy egy-egy okos eszköz beépítése ennél sokkal többet nyújthat nekünk, ha megfelelően megtervezzük és integráljuk a rendszerbe. Nincs ez másképp az árnyékolók esetében sem. Komplex hő- és fényszabályozási rutinokat alakíthatunk köréjük, jelentős szerepet kaphat a vagyonvédelemben, és nem utolsó sorban a kényelem elérésében is.

Ma már gyakorlatilag minden árnyékoló típust tudunk motorizálni valamilyen formában, így az okosotthon rendszerbe való integrálása is megoldhatóvá válik. A belső árnyékolók esetében kisebb a mozgásterünk az automatizálások terén. Mivel ezek beltérben találhatóak, így fizikai védelmet nem tudnak nyújtani, és a hővédelem szempontjából is kisebb a hatékonyságuk, mint egy kültéri eszköznek. Amennyiben csak a fényviszonyok szabályozását szeretnénk rutinjainkba beépíteni, megfelelő választás lehet motoros karnisok beépítése otthonunkba. Ha ennél többre vágyunk, akkor mindenképp külső árnyékolásra van szükségünk. Érdemes az árnyékoló típusát annak megfelelően kiválasztani, hogy milyen rutinokba szeretnénk beépíteni azt.

redőny

zsalúzia

napellenző

pergola

felhasználás helye

ablakok, teraszajtók

ablakok, teraszajtók

teraszok, erkélyek

teraszok, erkélyek, önállóan

hő- és fényszabályozás

nem állítható a közvetett fénysugárzás mennyisége

mozgatható lamellái révén állítható a közvetett fénysugárzás mennyisége

nem állítható a közvetett fénysugárzás mennyisége

mozgatható lamellák vagy ponyvák révén állítható a közvetett fénysugárzás mennyisége

vagyonvédelem

tartós, strapabíró (alumínium redőny esetében)

tartós, strapabíró (megerősített lamellák és vezetősín esetében)

esztétika

tetszés szerint színezhető, méretezhető

tetszés szerint színezhető, méretezhető

tetszés szerint színezhető, méretezhető

egyedi, változatos színekben és formákban elérhető

Nézzünk néhány példát, hogy milyen rutinokat alakíthatunk ki az okosotthonunkban az árnyékolók felhasználásával.

Kellemes hőmérséklet a lakásban

Egy jó árnyékolórendszer segíthet a megfelelő hőmérsékletet kialakításában, amelynek télen és nyáron egyaránt nagy jelentősége lehet. A nyílászárók hőszigetelését figyelembe véve a téli napsugarak melegítő hatását és az árnyékolók hőszigetelő képességét kombinálva optimalizálni tudod a fűtésre használt energiákat, illetve a természetes fény és a világítás arányát. Nyáron pedig ehhez hasonlóan a világítást és a hűtési rendszer üzemeltetését lehet hatékonyabbá tenni.

  • Időzítheted az árnyékolók mozgását napszakokhoz akár a napi rutinunknak megfelelően – akár az összes árnyékoló egyidejű mozgatásával
  • Az időjárásnak megfelelően alakíthatod a működését. A rendszer beállításához érdemes figyelembe venni a külső és belső hőmérsékletet, a fényerősséget (ezek nyomon követésére számos szenzor áll rendelkezésünkre), így az általad beállított paramétereknek megfelelően mozognak majd az árnyékolók.
  • Az ingatlan adottságai és a benapozódás alapján is állíthatsz be automatizmusokat, például csak ott legyen leengedve az árnyékoló, ahonnan a nap süt, vagy a lamellákat úgy állítja be, hogy természetes fény biztosítja a világítást, miközben nem melegszik a lakás.

Reggeli készülődés

Attól függően, hogy indul a reggeled, számos automatizmus segíthet, hogy jól kezdődjön a napod. Meghatározott időpontban bekapcsol a kávéfőző és a rádió, de az okos árnyékolásnak köszönhetően ébredhetsz a reggeli napsütésre anélkül, hogy az utcai lámpák előtte egész éjjel a szemedbe világítanának.

  • Időzítheted, hogy adott időpontban felhúzódjon a redőny, vagy egy adott mértékig nyíljon ki a zsalúzia. Ezt történhet fokozatosan is, így apránként alkalmazkodhatsz ébredéskor a világoshoz.
  • Ennek a fordítottja kivitelezhető este: adott időpontban vagy a kinti fényviszonyoknak megfelelően csukódik le.

Home office

Ha otthonról dolgozol, az okosotthon rutinoknak még nagyobb szerepe lehet az életedben. A munka és a magánélet egyensúlyához elengedhetetlen, hogy ezt a kettőt megfelelően el tudjuk választani egymástól. Így érdemes a rutinokat úgy alakítani, hogy ezek a területek egyértelműen elkülönüljenek egymástól. A fényviszonyokat az egyes tevékenységeknek megfelelően változtathatod, például a hideg és meleg fényekkel, színekkel játszva, de ehhez bevetheted az árnyékolást is.

  • Kialakíthatsz egy „home office indul” rutint, amely gyakorlatilag minden számodra szükséges funkciót elindít, mire leülsz az asztalodhoz. Mi lehet benne? Beállítani a megfelelő fényviszonyokat a világítás és az árnyékolás beállításával. Beállítani a fűtést a megfelelő hőmérsékletre – figyelembe véve az árnyékolás adta lehetőségeket.
  • Egy „meeting indul” rutint is kialakíthatsz, amely megfelelő fényviszonyokat állít be egy online meetinghez az árnyékolók leengedésével és a megfelelő fényforrások bekapcsolásával. A rutin indíthatja a kamerát és a mikrofont is, így biztos lehetsz benne, hogy csak akkor látnak és hallanak a túloldalon, amikor már te is felkészültél rá. (Ha nem egyedül vagy otthon, ezt kiegészítheted egy okos világítással, ami pirosan világítva jelzi a családtagoknak, hogy ne zavarjanak. Arról is beállíthatsz jelzést, ha valaki benyitott az ajtón, így időben észreveheted, ha valamelyik családtag „megjelenik a meetingen”.)
  • Hasonló megoldás működhet filmnézéshez. A házimozi funkció elindításával egy gombnyomással filmnézéshez ideális környezetet teremthetünk. 

Havaria

A kényelem mellett a biztonságban is nagy szerepe van az okosotthonnak. A megfelelő szenzorok beépítésével különböző rutinokat alakíthatsz ki havaria esetére, legyen szó például csőtörésről, tűzről vagy éppen viharról. Az utóbbi kettő esetében pedig az árnyékolóknak kiemelt szerepe lehet.

  • Tűzjelzés esetén az árnyékolók azonnal nyílnak, ezzel szabaddá téve a menekülési útvonalakat.
  • Nagy szél esetén a napellenzők becsukódnak, megakadályozva ezzel a szakadását
  • Viharban a külső árnyékolók teljesen becsukódhatnak, hogy ne sérüljenek az ablakok, illetve a csapadék se jusson a házba (ez lehet automatikus vagy távoli elérésen keresztül is)

Nyaralás

Ha hosszabb időre elutazol otthonról, nem kell aggódnod, hogy mi történik otthon.

  • Az otthonod biztonsága érdekében integrálhatod a biztonsági rendszerbe a külső árnyékolókat. Az okos zár, a biztonsági kamerák és a világítás által alkotott rendszert kiegészítve fizikai védelmet biztosít otthonunknak.
  • A biztonsági rendszerbe integrálva időzítheted az árnyékolók nyitását és zárását, hogy a házi kedvenceid (és a növényeid) a szokásos rutinjuk szerint élhessenek, amíg te távol vagy, csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha otthon lennél. Ha szeretnéd, akár távolról is vezérelheted ezeket.
  • A nyaralás alatt is működik a vihar funkció.

Természetesen a saját szokásaid ismeretében lehet a legjobb okosotthon rutinokat kialakítani. Hogyan kezdj hozzá? Ha szeretnéd okosítani az árnyékolókat, gondold végig, hogy milyen funkciókat szeretnél társítani hozzájuk, mik az ingatlan és a nyílászárók adottságai és milyen egyéb eszközökkel és funkciókkal kell együttműködnie. Akkor támogatja legjobban az árnyékolórendszer az otthonodat, ha megfelelően van integrálva az okosotthon rendszeredbe, úgy, hogy az ingatlan minden lakójának az igényeinek megfelel.

Az árnyékolók terén különösen igaz, hogy a “buta” árnyékolókat lehet a leginkább jól okosítani: Ha “hagyományos”, nem okosított árnyékoló motorokat szereltetsz be és az okosotthonodra bízod az automatizálását, akkor lényegesen több és költséghatékonyabb megoldás közül választhatsz, mint ha a rádió vezérlésű motorokat szereltetnéd be.