Tudod, van az a ritka pillanat, amikor minden gyártó és forgalmazó félretesz minden marketinges túlzást és eladási dumát, hogy helyette a tiszta szakmaiság és a közös szenvedély vegye át a főszerepet. Pontosan ilyen élmény volt a tavalyi SmartHomeCamp is – és idén sem lesz kevesebb. Sőt!
𝗧𝗮𝘃𝗮𝗹𝘆 𝗲𝗴𝘆 𝗼𝗹𝘆𝗮𝗻 𝗸𝗼̈𝘇𝗼̈𝘀𝘀𝗲́𝗴 𝗴𝘆ű𝗹𝘁 𝗼̈𝘀𝘀𝘇𝗲, 𝗮𝗺𝗲𝗹𝘆 𝘀𝘇𝗮́𝗺𝗮́𝗿𝗮 𝗮𝘇 𝗼𝗸𝗼𝘀𝗼𝘁𝘁𝗵𝗼𝗻 𝗻𝗲𝗺 𝗰𝘀𝘂𝗽𝗮́𝗻 𝗺𝘂𝗻𝗸𝗮 𝘃𝗮𝗴𝘆 𝗵𝗼𝗯𝗯𝗶, 𝗵𝗮𝗻𝗲𝗺 𝘃𝗮𝗹𝗼́𝗱𝗶 𝘀𝘇𝗮𝗸𝗺𝗮𝗶 𝘀𝘇𝗲𝗻𝘃𝗲𝗱𝗲́𝗹𝘆.
A MarketCom, a Yabune és a Chameleon szakemberei sem kirakatba szánt demóval érkeztek, hanem szó szerint mindennel, amit csak el tudtak cipelni: tesztfalakkal, eszközök hadával, és ami a legfontosabb – őszinte tapasztalatokkal.
Itt nem volt helye a szépítgetésnek.
Nyíltan beszéltünk a kudarcokról, buktatókról, a „kapcsoló kattingatós túlterhelés” meglepő problémájáról, és persze arról is, hogyan lehet ezeket megoldani. Mert ez adta a Camp igazi értékét: a szakmai közösség együtt gondolkodott, és végre olyan nyelven beszélhettünk, amit mindannyian értettünk.
Hazatérve nemcsak új kapcsolatokkal gazdagodtunk, hanem friss ötletekkel és megoldásokkal is. És persze azzal az elhatározással, hogy jövőre (azaz idén) ismét találkozunk.
𝗘𝘇𝗲́𝗿𝘁 𝗺𝗶 𝗺𝗲́𝗴 𝗻𝗮𝗴𝘆𝗼𝗯𝗯 𝗹𝗲𝗻𝗱𝘂̈𝗹𝗲𝘁𝘁𝗲𝗹 𝗸𝗲́𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝘂̈𝗻𝗸, 𝗺𝗶𝗻𝘁 𝘁𝗮𝘃𝗮𝗹𝘆!
A legutóbbi Okosotthon Labor podcastben Kálmán Gerivel és Zalai Gáborral erről beszélgettünk. Gábor beszámolt élményeiről, Kittivel pedig elmeséltük, milyen volt a szervezői oldalon.
Geri nem sokat tudott hozzátenni, mert tavaly ő sajnos lemaradt. De idén már készül, így vele is találkozhattok személyesen.
𝗠𝗶𝗹𝘆𝗲𝗻 𝘂́𝗷𝗱𝗼𝗻𝘀𝗮́𝗴𝗼𝗸𝗸𝗮𝗹 𝗸𝗲́𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝘂̈𝗻𝗸 𝗮 𝗦𝗺𝗮𝗿𝘁𝗛𝗼𝗺𝗲𝗖𝗮𝗺𝗽𝗿𝗲?
𝗔𝗷𝗮́𝗻𝗱𝗲́𝗸𝗰𝘀𝗼𝗺𝗮𝗴
Ez önmagában nem újdonság. Tavaly is volt. (Többek között Shelly szerszámostáskát és a benne rejlő kütyükét szerintem minden résztvevő aktívan használja. Hogy idén pontosan milyen kütyük lesznek, azt még nem áruhatom el. De súgok, hogy mi a póló mellett mást is – igazi szakmai kuriózumot – fogunk belecsempészni.)
Na jó, elárulom az egyiket:
Többen kértétek, hogy az Otthonautomatizálás kézikönyve kézzel fogható formában is elérhető legyen – nos, meglesz!
Mellette lesz nyomtatott formában az „Útikalauz okosotthon felhasználóknak” is és készül az „Okosotthon telepítők zsebkönyve” is.
És része lesz annak az ajándékcsomagnak, amit június végéig regisztrálva garantáltan megkapsz a SmartHomeCampren.
(Nyáron indul egyébként a könyv előrendelése is, de az első példányokat kizárólag a SmartHomeCamp résztvevői kapják meg.)
𝗣𝗮́𝗿𝗼𝘀 𝗷𝗲𝗴𝘆
Nem hiszed el, de tavaly több telepítő is a párjával érkezett, és idén is így tervezik.
Ez adta az ötletet.
Nem! Nem kényszerítették őket arra, hogy 3 napig reléket szereljenek nehezen hozzáférhető szerelvénydobozokba, szenzorokat próbáljanak párosítani használati útmutató nélkül vagy automatizációs szörnyeket próbáljanak megérteni.
Ők wellness-ezni jöttek. De a közösségi programokon mégis azt vettük észre, hogy ők is az okosotthonokról beszélnek.
Mert érdekli őket.
No persze nem (elsősorban) az a része, hogy Shelly Wave 1, Sonoff Mini R4M, vagy Aqara T1 Mini kerül a nappaliban a kapcsoló mögé…. Hanem az, hogy nekik ez mire lesz jó. És rengeteg ötlettel indultak haza.
Ez pedig nekünk adott egy ötletet.
A 3 nap wellnessbe idén egy olyan fél napos workshopot csempészünk be, ami közelebb hozza őket az okosotthon világához. Nem túl technikai megközelítéssel, hanem a gyakorlati hasznokra és felhasználói élményekre fókuszálva. Segítünk feltérképezni a saját igényeiket, hogy végre egy nyelvet beszéljetek, amikor otthon a következő okoseszközről vagy automatizációról van szó.
𝗝𝘂́𝗻𝗶𝘂𝘀 𝟯𝟬-𝗶𝗴 𝗮𝘇 𝗲𝗴𝘆𝗲́𝗻𝗶 𝗷𝗲𝗴𝘆 𝗮́𝗿𝗮́𝗻 𝗮𝘂𝘁𝗼𝗺𝗮𝘁𝗶𝗸𝘂𝘀𝗮𝗻 𝗽𝗮́𝗿𝗼𝘀 𝗷𝗲𝗴𝘆𝗲𝘁 𝗸𝗮𝗽𝘀𝘇!
Egyedül érkezel?
Az sem gond!
A szakmai közösség már önmagában is fantasztikus élményt nyújt.
Kérdéseid vannak? Csatlakozz hozzánk a Discord csatornánkon, ahol első kézből kaphatsz információt bárkitől, aki már részt vett korábban.
Amit biztosan ígérhetünk: valódi tudásmegosztás vár, kézzelfogható tapasztalatok és egy olyan közösség, ahol mindenki ugyanolyan szenvedéllyel beszél az okosotthonokról, mint te.
Szakmai tudás, gyakorlati tippek, és persze rengeteg eszköz, amit ki is próbálhatsz.
Discover more from Okosotthon Blog
Subscribe to get the latest posts sent to your email.