Samsung, Apple, két jóbarát

Hírek

Na, ki gondolta volna, hogy egyszer eljön ez a nap? A Samsung és az Apple – a két techóriás, akikről a legtöbbeknek a „barátság” szó jut eszébe utoljára (talán a „versenytárs” vagy a „szabadalmi per” előbb) – most épp azon dolgozik együtt, hogy a te okosotthonodban béke és harmónia honoljon. Vagy legalábbis könnyebb legyen az élet, ami valljuk be, majdnem ugyanaz.

Szóval, a nagy hír: a Samsung frissítette a SmartThings appot iPhone-ra, és ezzel együtt végre megérkezett a várva várt funkció: a Siri hangparancsokkal történő rutinkezelés! (Dobjunk egy drámai szünetet ide, mert ez nagy dolog, emberek!) Ez nem egy apró, félresikerült szoftver patch vagy holmi Microsoft-os javítás javítása, hanem a SmartThings és a Siri Parancsok (Shortcuts) közel teljes kompatibilitása.

Tudjátok Androidosok, ez az a szuper iOS funkció, amivel többlépéses feladatokat automatizálhatsz(nem, nem a Google Home megfelelője, mert az az Apple Home). Eddig is húzogathattunk ide-oda appokon belüli műveleteket, mint egy kisgyerek a legókat, hogy összerakjunk egy automatizálást. De most? Mostantól a SmartThingsben létrehozott, gondosan összerakott rutinjaidat is bevonhatod ebbe a játékba! Ha már Lego-s analógia: mintha megkaptad volna a Lego Millennium Falcon-t karácsonyra.

A 9to5Mac-nek (egyébként egy remek forrás, ha Apple-ös hírekről van szó, csak mondom) nyilatkozó Samsung-os szóvivő szerint ez a lépés áthidalja a „Galaxy és Apple eszközök közötti szakadékot”. Képzeld csak el, mennyi családi vitát előzhet meg ez, amikor végre nem kell azon szőrözni, hogy ki milyen telefonnal indítja el a reggeli rutint! Például, ha van egy közös „Jó reggelt” automatizálásod, amit eddig csak a SmartThings appból tudtál meghívni, mostantól elég, ha iOS-en felébreszted Sirit (egy sima „Hey Siri” is megteszi), és köszönsz az okosotthonodnak, hogy: „Jó reggelt!” (Azért Siri-nek ne magyarul mert képes mindenféle „non-PC” dolognak érteni, ott érdemes az angolnál maradni). És bumm! Máris felkapcsolódnak a fények, elindul a kávéfőző (mert ugye mi az élet kávé nélkül? Az okosotthon piacra dolgozó marketing cégek szerint enélkül nem érdemes élni.), és a redőnyök is felhúzódnak. Vagy ha épp az ellenkezőjére vágysz, egy „Jó éjszakát” (még mindig angolul) parancsra minden lekapcsol, a lámpák elhalványulnak, az okosotthonod is standby módra vált.

Valójában így mindegy, hogy mi dolgozik a háttérben, a telefon (és Siri) rögtön tudja, mit is akarsz pontosan.

És ha mindez nem lenne elég (mert ugye mindig van feljebb!), az Apple Watch tulajdonosok is örülhetnek. A frissítésnek köszönhetően ugyanis mostantól a SmartThings eszközeidet és eszközcsoportjaidat is láthatod, sőt, irányíthatod az okosórádról.

Nem kell elővenni a telefont, ha gyorsan le akarod kapcsolni a klímát, vagy megnéznéd, befejezte-e a mosógép. A Samsung emellett az öt legutóbb használt eszközödet is kiemeli az iOS Live Activities (Élő tevékenységek) felületén. Ez kvázi egy „gyorsmenü” a légtisztító, légkondicionáló vagy bármely más Samsung okoskütyüd vezérlésére, anélkül, hogy az appot meg kellene nyitnod. Szóval, most már tényleg csak a gondolatainkkal (vagy legalábbis a hangunkkal) irányíthatjuk az otthonunkat. Nincs több keresgélés az appok között, nincs több időpocsékolás!

(Csak azt a fránya okos hűtő fiaskót tudnám feledni, Samsung!)

És persze, mint mindig, felmerül a kérdés: ez mennyire hasznos a valódi felhasználók számára? Nem csak egy újabb marketingfogás? Nos, a Siri Shortcuts integráció és az Apple Watch támogatás igencsak praktikusnak ígérkezik a mindennapokban. Kitti mindig azt mondja, hogy a kényelem és az egyszerűség a kulcs (még ha a hangasszisztenseket nem is szívleli, ez valószínűleg neki is tetszene), és itt most mindkettőre erős lapokat húzott a Samsung.


Discover more from Okosotthon Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

„Miért nincs távirányító a hálószoba lámpakapcsolójához?” Ez a kérdés indított el engem az okosotthonok világába azzal a céllal, hogy otthonunkat ne csak kényelmesebbé, hanem biztonságosabbá és energiatakarékosabbá is tegyem. Évekig tartó kutatásba és kísérletezésbe fogtam; a "csináld magad" megoldásoktól a komplex épületautomatizálási rendszerekig mindent kipróbáltam, szétszedtem, és a saját bőrömön tapasztaltam meg a buktatókat. Zsák Péter vagyok. Feleségemmel, Zs. Szabó Kittivel közösen azon dolgozunk, hogy a zűrzavar helyett végre átláthatóságot hozzunk az okosotthonok világába. Közös célunk, hogy az okosotthonok ne bonyolítsák, hanem valóban könnyítsék az életünket. Ennek érdekében hoztuk létre az Okosotthon Guru brandet, hogy márkafüggetlenül támogassuk mind a szakembereket, mind a végfelhasználókat - képzésekkel, rendezvényekkel és a tudásmegosztó közösségünkkel.
Back To Top