Érdekel az okosotthonok világa?

Szívesen tanulnál tőlünk? Nézd meg weboldalunkat is!

Blog

Az első élőben közvetített, videós adásunk (itt nézhetitek meg a YouTube-on a chat hozzászólásokkal együtt) alkalmával a lakásokosításról beszélgettünk. A szokásos házigazdákon – Mekin, Zolin és Petin – kívül velünk tartott Szilveszter és Misi is, hogy közösen beszéljük ki, hogyan okosíthatjuk a meglévő lakásunkat, legyen az egy 27 m² társasházi lakás, mint Misié, vagy egy nagyobb panel lakás.Bemelegítésnek bemutattuk a hirtelen kezünk ügyébe kerülő okosotthon készülékeket, volt itt minden az okos kapcsolóktól kezdve az okos

Az ötödik adásunkban a kezdő okosotthon építőknek szeretnénk segíteni, ezért összefoglaltuk, mikre érdemes figyelni az első okosotthon eszköz beszerzése előtt. Mivel a téma elég nagy, ezért a következő néhány adásban ezt a témát fogjuk tovább bontogatni.Miután áttekintettük, hogy melyikünk hogyan is találkozott az okosotthon ötletével és mi volt az első okosotthon eszköz, amit telepítettünk az otthonunkban.Zoli elmesélte, hogy miért is nem terjedtek el az UTP kábeles okosotthon eszközök, valamint, hogy a villamoshálózaton keresztüli hálózati jeltovábbítás

Eheti adásunkban a kamerák, kamerarendszerek okosításáról beszélgettünk.Rövid áttekintést végeztünk a kamerákkal szembeni fontos paraméterek között, taglaltuk a “hagyományos” kamerarendszerek előnyeit és hátrányait, az esetleges okosításukhoz szükséges protokollokat.Kiemeltük a kiválasztási szempontok között: * a kapcsolódás módját * az áramellátás mikéntjét (saját táp/POE) * a kamera képének felbontását (jelenleg a leginkább elfogadott az 1080p, bár a 4K RED és a 8K RED kamera is elérhető, persze nem IP kameraként. Íme a Linus Tech Tips YouTube csatorna epizódja,

Ebben az adásban a fűtés automatizálásról, “okosításáról” beszélgettünk.Mindenek előtt azt tisztáztuk, mi az a “Gateway”, vagyis átjáró, miért van szükség rá, hiszen ez az eszköz minden okosotthonban jelenvan valamilyen formában.A fűtés okosítás a termosztát “okosításával” kezdődik, Zoli el is mesélte kalandját az Éti kazánnal és az okosítással, felmerült a Shelly1 használata, mint egy kényelmes, közbeszúrható “okosító eszköz”.Peti is beújított egy olyan WiFi-s teromosztátot, ami könnyen beépíthető a szoftveres gatewayekbe és saját vezérlő szoftverrel rendelkezik.Meki megemlítette a

Ebben az adásban az okosotthon eszközök és működtetésük során felmerült biztonsági kérdéseket taglaljuk, annak apropóján, hogy az USA-ban egy családot nukleáris csapással fenyegetett egy okoskamera, vasárnapi ebéd közben.  Ez a műsor a ShowCast műsorcsalád büszke tagja! Itt kereshetsz minket: info@okosotthon.guruNézz be a közösségünkbe is: Okosotthont telepítek! Jön a SmartHomeCamp2024! Hosztok: Zsák Péter & Zs. Szabó Kitti FacebookWeb OkosOtthon Guru Műhelye WebFacebookYoutubeInstagram Az adás leiratát és a shownotes-ot a CastMagic generálta.

Második adásunk vendége Avar Szilveszter volt, a Xiaomi Smart Home & MI Collection [Hungary] Facebook csoport alapítója és adminisztrátora, vele beszélgettünk az okosvilágítás mibenlétéről, az okos izzók automatizálhatóságáról szenzorokon keresztül. Beszéltünk a kevésbé okos, de hasznos Xiaomi világítás megoldásáról és Szilveszter azt is elárulta, hogy mit gondol… Na de a többit hallgassátok csak meg az adásban!  Ez a műsor a ShowCast műsorcsalád büszke tagja! Itt kereshetsz minket: info@okosotthon.guruNézz be a közösségünkbe is: Okosotthont telepítek! Jön