Az IKEA megoldásai – bevezető

Hírek OkosotthonGuru blog

Új sorozatot indítunk, ahol az egyes ökoszisztémák megoldásait fogjuk górcső alá venni és megnézni, hogyan teljesítenek ezek az eszközök a saját okosotthon megoldásukban valamint hogyan illeszthetőek más rendszerekhez. Az első választottunk az IKEA, aki 2017 március 31-én tört be az okosotthon eszközök piacára a TRÅDFRI (a név fordítása „vezeték nélküli”) led izzó piacra dobásával és ezzel kibővítette a 2012-ben útjára indított IKEA Home Smart koncepciót „Smart Home” eszközökkel is.

A 2017-es megjelenést egy fél éves tesztelési fázis előzte meg, komoly piacfelmérések után illesztette be az IKEA a saját portfóliójába az okos eszközöket. Ugyan az IKEA-tól nem szokatlan, hogy elektronikai termékeket árul – elég csak a háztartási gép kínálatra gondolni – de csak ritkán adódik a cég életében, hogy egy teljesen új üzletágat húz fel a semmiből. Márpedig ez történt 2019 nyarán, amikor az egységesített Home Smart koncepció alá beterelt megoldásoknak saját divíziót és jelentős erőforrásokat dedikált.

A Home Smart koncepció – ahol a Home, vagyis otthon a hangsúlyosabb, ezért került előre – célja nem az okos otthoni eszközök megalkotása, hanem a kialakított otthoni design átalakítása az adott hangulatunknak megfelelően. Ezt fontos tudni, ha az IKEA által kínált okosotthon eszközöket vizsgáljuk, mert így válik érthetővé a „hibrid eszközök” koncepciója, így érthető meg igazán a SYMFONISK vagy a FÖRNUFTIG termékek „bútorba” rejtése.

Az IKEA Home Smart eszközeinek fontos tulajdonsága, hogy „távvezérléses” megoldásként is üzemelnek, nem kell hozzá feltétlenül a TRÅDFRI jeltovábbító., de ha ezt is megvesszük, akkor a termékcsaládot akár Apple Home, Amazon Alexa vagy Google Home alá is illeszthetjük.
Az IKEA Smart Home eszközei a jeltovábbítón vagy akár közvetlenül is illeszthetőek a Zigbee képes aggregátorokkal, mint a Homey, Zipato, SmartThings vagy egy Zigbee strick segítségével a Home-Assistant, OpenHab, Domoticz, de egyes IKEA termékek a Philips Hue rendszerben is működnek.

A sorozat következő részében a hangkeltő megoldásokat vesszük végig.


Discover more from Okosotthon Blog

Subscribe to get the latest posts sent to your email.

„Miért nincs távirányító a hálószoba lámpakapcsolójához?” Ez a kérdés indított el engem az okosotthonok világába azzal a céllal, hogy otthonunkat ne csak kényelmesebbé, hanem biztonságosabbá és energiatakarékosabbá is tegyem. Évekig tartó kutatásba és kísérletezésbe fogtam; a "csináld magad" megoldásoktól a komplex épületautomatizálási rendszerekig mindent kipróbáltam, szétszedtem, és a saját bőrömön tapasztaltam meg a buktatókat. Zsák Péter vagyok. Feleségemmel, Zs. Szabó Kittivel közösen azon dolgozunk, hogy a zűrzavar helyett végre átláthatóságot hozzunk az okosotthonok világába. Közös célunk, hogy az okosotthonok ne bonyolítsák, hanem valóban könnyítsék az életünket. Ennek érdekében hoztuk létre az Okosotthon Guru brandet, hogy márkafüggetlenül támogassuk mind a szakembereket, mind a végfelhasználókat - képzésekkel, rendezvényekkel és a tudásmegosztó közösségünkkel.
Back To Top