Az autó behajtók, kertkapuk automatizálása valamint okosotthonba integrálása kritikus kérdés mind kényelmi, mind biztonsági szempontból, hiszen ingatlanunkba biztosítunk velük bejutást. Nézzünk, mit adhat nekünk a kapu automatizálás!
Legyen az a kerti behajtó vagy a zárt garázs, a legkényelmesebb bejutást távvezérléssel oldhatjuk meg. Ki gondolná, hogy az első elektromos megoldás már majdnem 100 éves.
A kapu és garázs kapu vezérlés történelme
Az első elektromos kapu vezérlést 1881-ben, Kanadában telepítették, míg az elektromos garázs ajtó vezérlést 1926-ban találta fel C.G. Johnson az Egyesült Államokban, majd 1931-ben már a rádió vezérlésű verzióról cikkezett a Popular Science tudományos folyóirat. Míg a kapuk elektromos mozgatása már viszonylag korán megjelent ipari környezetben, majd terjedt el a lakosság körében, a garázs kapu elektromos mozgatásának elterjedésére viszonylag sokat, 40 évet, kellett várni az elterjedéséig, ekkorra viszont már bevált szokás lett a rádió távirányítású garázskapu. (A sorházak idején a kertkapu kevésbé volt a házak része, viszont az utcára nyíló fedett garázs hozzátartozott.)
Ezzel érkeztek is a problémák: Mivel a kezdeti modellekben még jelen lévő biztonsági mechanizmusok feláldozásra kerültek a gazdaságosabb előállítás oltárán, így számos tragikus balesetet okozott a garázskapu, ahol nem volt semmilyen érzékelő, ami az elakadást, beszorulást érzékelte volna. Egy állami rendelet hatására jelent meg az első infravörös érzékelős model 1993-ban, amely természetesen a toló és szárnyas kapu mozgatásra is átterjedt.
A kapu vezérlésének otthonba integrálásának igénye az otthonautomatizálási rendszerek elterjedésével együtt.
Még egy érdekesség: 2019 óta csak szünetmentesített garázskapu mozgatókat lehet eladni az az USA egyes államaiban (többek halálát okozta, hogy a nagy tűzvészek időszakában az áramkimaradás miatt nem tudták kinyitni a garázskaput).
Mikor lesz sikeres a kapu automatizálás?
Akár a kert (egy vagy két szárnyú, toló- vagy úszókapu), akár a garázs (legyen az szekcionált, vagy billenő) kapuról beszélünk az okosotthonba való bekötéshez a vezérlő panel egyes ki- és bementei lesznek a hasznunkra.
A vezérlő panelek vagy rendelkeznek olyan illesztéssel, amivel már közvetlenül is illeszthetjük az adott okosotthon rendszerbe (Tipikusan ilyen a Fibaro-Nice vagy a Homee-Hörmann kombináció) vagy a nyitási és fotocella bemenetek illetve a végállás jelzők segítségével tudjuk az információkat begyűjteni és továbbadni.
Amire szükségünk van a kapu vezérlés digitalizálásának kivitelezéséhez, az a kapu nyitás (teljes és gyalogos), illetve a külső fotocella vezérlő körének sorkapcsai.
Ezen felül hasznos ha a zárt állapotról is van információnk (a nyitás végállásáról sem rossz, ha van, de az a kisebb prioritású), ami jöhet a végállás kapcsolóról vagy a nyitás érzékelőről (reed reléről).
Számos megoldást alkalmazhatunk a kapu automatizálás megvalósítására, lehet Bluetooth-os, akár egy egész társasház kapuforgalmát menedzselő rendszer, vagy egy telefonhívásra/alkalmazásból is induló megoldás, de alkalmazhatunk egy potenciál-mentes okos relét is erre, míg a nyitási jel „digitalizálására” alkalmazhatjuk a Shelly Uni wifi-s bementet is.